Slide1

A kezdet...

"A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszületsz, és az, amikor megtudod miért"

Mark Twain

 

 

 

Sokszor van valami, amit úgy érzünk meg kellene tennünk, de mégsem tesszük. Legtöbbször a körülményekre fogjuk, és gyáva kishitűségünkre támaszkodva elfogadjuk a nyomasztó tényeket, amiben tengetjük mindennapjaink.

Hagyjuk, hogy a körülmények eltérítsenek minket legbelső vágyainktól, hagyjuk, hogy külső hatások gátoljanak meg abban, hogy igazán kiteljesedjünk.

Nem csak látszólag, amit manapság egyre jobban emészt a politika, és az anyagi befolyások világa, hanem úgy igazán, mélyről.

Mennyi ember éli le úgy a mindennapjait, hogy belekerül egy mókuskerékbe.

Azzal foglalkozik nap mint nap, amit mindig is utált, és ezáltal az inspirációja is egyenlő lesz a nullával.

Mennyi ember él olyan kapcsolatban, elnyomásban, amiben pontosan tudja, hogy nem jó, mégis végig szenvedi az egész életét a másik mellett.

Mennyi tehetséges ember nem hagyja kibontakozni valódi lényét, mert fél a kudarcoktól, és hogy mit fog szólni a másik. És még sorolhatnám a végtelenségig.

Nem szép dolog hazudni másoknak, de még nagyobb bűn hazudni önmagunknak...

 

Anyagias világból érkeztem. Nem beleszülettem, hanem minden lépcsőfokot végig mászva küzdöttem egyre feljebb és feljebb.

Felépítettem egy olyan látszatvilágot, amiben azt hittem minden tökéletes, és boldog vagyok. Csillogás, ego, hajtás, és végül teljes kimerültség. Arra mindig is büszke voltam, hogy kitartóan dolgoztam a céljaimért, sosem felejtettem el honnan indultam, de ennek a legvégén mégis hatalmas ára lett.

Múltam eredménye több halálközeli élmény orvosi reflektorfényekben, amiből kellett pár ahhoz, hogy észhez térjek. A harmadik esetnél a kórházi plafont bámulva kezdtem el gondolkodni, és rájönni arra, hogy nagyon nem jó úton járok.

Idővel ugyan felépítettem azt a világot amire már kamaszként megálmodtam, de közben viszont kurvára elfelejtettem élni. Élni, és nem csak létezni... Nagy különbség.

Minden tervem megvalósult, de mikor elértem, jött az üresség. Az üresség érzése..., borzalmas.

És akkor tettem fel a kérdést magamnak, hogy mit is csinálok én pontosan?

Beálltam droidnak a megfelelés világába, közben meg teljesen elvesztettem önmagam. Ezzel a felismeréssel kellett szembesítsem magamat, magammal.

Sok - sok év, és tapasztalás kellett ahhoz, hogy végül rájöjjek, az igazi boldogság nem a látszatvilágból, hanem belülről fakad. Akkor kezdünk el csak igazán élni, mikor a testünk, a lelünk, és szellemünk 100% összhangban vannak egymással, illetve kiegészítik mindenben egymást. 

Ekkor fogunk csak igazán ragyogni, és nem lesz olyan ember a környezetünkben, aki ezt nem venné észre.

Ha elérjük ezt az állapotot, olyan dolgokat is észre fogunk venni a mindennapjainkban, amire eddig még csak fel sem figyeltünk, vagy egyszerűen idegesítettek.

Onnantól kezdve minden nap mosolyogva ébredünk, örülünk pusztán annak is, hogy egészségesek vagyunk, van kezünk, lábunk, hálásak vagyunk azért amink van, mosolyogva szólunk a másikhoz, stb stb...

Meg fog változni mindenhez a hozzáállásunk. Itt kezdődik minden.

 

Idővel sokszor azon vesszük észre magunkat, hogy sínylődünk egy olyan világban, amit mások irányítanak helyettünk, és megmondják, mi a jó nekünk. Ahol a média torzított képei, és más ördögi külsőségek hatása befolyásolják gondolatainkat, és ezt követően mindennapi cselekedeteinket.

Mindenki életében voltak már kemény lépések, ebben biztos vagyok. Ez is egy ilyen. Kőkemény...

Amikor magunkon érezzük ezt a hatást, az azért teljesen más, mint mikor csak beszélünk róla általánosságban.

Saját döntés alapján lezárni egy élet munkáját, egy otthont, itthon hagyni a Családot, barátokat, és mindent ami az országhoz kötött, igen is félelmetes. Érzések, pillanatok, emlékek, amit egyedül magaddal vihetsz a hatalmas ismeretlenbe.

Több év folyamata kellett ahhoz, hogy eldöntsem, feladok mindent, és változtatok én is az életemen

Vágyom, hogy megérkezzem oda, ahova legbelül mindig is vágytam - ez nem földrajzi helyhez kötött, hanem leginkább érzéshez -, és ha már ott leszek, ezáltal fogok tudni segíteni majd másoknak is. Ez a két dolog az, ami igazán hajt.

 Sosem voltam önző, nálam az önzetlenség leginkább pozitív energiával tölt fel, és ez által teljesedek ki csak igazán. Ha csak egy valakinek segíthetek majd magamon kívül, akkor már megérte az egész.

 

Útjaim során hatalmas megélések, átélések, illetve teljes külső - belső átalakulás fogja követni minden lépésemet.

Néha vissza kell térnünk oda, ahonnan érkeztünk. A brutális tempóban fejlődő világban természetesnek veszünk mindent, amink van. Ma már egy okos telefonnal, vagy bármilyen ketyerével azt hisszük, hogy megválthatjuk a világot, és többek lehetünk pusztán azzal, amink van. Aki ezt így gondolja, sokat fog még szenvedni az életében.

Sokszor elfelejtjük az egyik legszebb, és egyben legerősebb kézzel fogható csodát az életünkben. A természet szépsége, és szabadsága adta pillanatok felérnek bármilyen csodajárgány, vagy más tárgyi birtoklás érzésével.

 

Ha át tudjuk élni a természet adta legnagyobb értékeket, idővel nagyon sok mindent másképp fogunk látni. A legapróbb dolgok is hatalmassá növik majd ki magukat, és kinyílnak mint egy gyönyörű tavaszi virág. Értékrendünk teljesen meg fog változni, ami eddig semmi volt, az idővel átalakul mindenné... Kicsit lelassulunk. És ez a lelassulást, a teljes nyugalom követi.

 

Sokan gondolták a környezetemben, hogy „megbolondultam”, vagy hallottam már olyat is, hogy „megtértem”, és osztom az észt a sok spirituális zagyvasággal. Ezeken mindig jókat mosolyogtam. De ha meg is „bolondultam”, rengeteg munkám van benne, és igen is, megérte.

Mindig is az arany középút lesz az amin járni fogok, de innentől már sokkal jobban előtérbe fogom helyezni azt, ami szívem vágya.

 

Ezúton is szeretném megköszönni azoknak akik támogattak, mellettem voltak, segítettek a körülmények megoldásában, és azoknak is nagyon hálás vagyok, akik "csak" szóban tartottak ki mellettem. 

Sokan kételkedtek ebben az egészben, de így utólag visszagondolva, ők ezzel segítettek.