Slide1

...példázatok, hogy ne bonyolítsuk túl az életet...

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl.


Őt is a víz egy lakatlan szigetre sodorta. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg végre valaki. Minden nap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de mindhiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót és kezdte elfogadni a történteket.

Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dolgokra tért vissza.
Az egész kunyhó lángokban állt. Teljesen elégett, odaveszett egyetlen értéke is.
A hajótörött elkeseredve lehajtva fejét, és teljes kilátalanságban kezdte érezni magát. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött volna sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is hamuvá lett.

 - Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem én ki ezt a sok rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem? - ordított fel elkeseredve.

Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Először nem is akart hinni a szemének, mikor meglátta a legénységet..
Amikor felszállt a hajóra egyből megkérdezte a kapitányt, hogy honnan vették észre, hogy ő ott van.
 
- Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a szigeten.  - felelte a kapitány.
 
                                             

Az ember életében mindig vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érzünk, mert annyi rossz dolog történik velünk.
 
De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza is...

 

 

 

Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált.
Ekkor hirtelen megáll, mivel legnagyobb meglepetésére ugyanazt a hangot hallja vissza az erdő gyomrából.

Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált:
- Ki vagy te? 
- Ki vagy te? - érkezik a válasz.

Méregbe gurul a fiú és ezt kiáltja:
- Gyáva vagy!
- Gyáva vagy! - szól vissza a hang.

A fiú ránéz az Apjára és értetlenkedve kérdezi:
- Apa mi folyik itt?
- Figyelj csak fiam, - válaszol az apa, majd felkiállt.

- Csodállak!
- Csodállak! - feleli a hang.

Az apa most azt kiálltja: 

- Csodálatos vagy!
- Csodálatos vagy! - érkezik vissza a válasz.

 

Majd a következőket kezdi magyarázni a gyermeknek az apa:


- Az emberek ezt visszhangnak nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te is nyújtasz másoknak. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek.

Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet.

Ha megértésre vágysz, te is érts meg, és tisztelj másokat.

Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet.

 

A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza nekünk, amit Te nyújtunk másoknak.

Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteink tükörképe...

                                                       

0
0
0
s2smodern
powered by social2s

Egyszer történt régen valahol egy tanteremben, ahol az egy diák igen unott fejjel hallgatta tanárja előadását.


A professzor ezt észrevette, és a következőképpen cselekedett. Az asztaláról felemelt egy másfél literes üveget, ami félig töltött vízzel. A diák ásított egyet és rögtön arra gondolt, hogy most jön a szokásos “félig tele / félig üres” unalmas története.

A professzor viszont rámosolygott, és megkérdezte:
- Mennyire nehéz ez a fél üveg víz fiam?
Gyorsan utánaszámolt a fiú, és rávágta:
- Nagyjából 80 dkg, tanár úr.


A professzor rábólintott, és megkérte, hogy álljon fel és tartsa meg az üveget előre nyújtott kézzel. A teremben mindenki elnémult, és az összes szempár a diákra szegeződött. Miközben tartotta, a professzor ismét megkérdezi a súlyát.

- Na, hogy bírod fiam? - érdeklődött a tanár.

- Gyerekjáték, tanár úr! - mosolygott elégedetten a fiú.


Teltek a percek, a teremben még mindig síri csend volt. A professzor is türelmesen nézte, ahogy az előre tartott kéz öt perc után elkezdett remegni. Mikor megkérdezte újra:


- Még mindig olyan könnyű az a fél üveg víz, fiam?
- Mááár sokkal nehezebbnek érzem, mint az elején - pislogott a diák nem túl őszinte mosolyával.

Eltelik tíz perc, a fiú homloka gyöngyözni kezdett, a keze már zsibbadt, a válla sajogott. A professzor végül utoljára is megkérdezi: 


- Még most is ugyanolyan nehéz ez a fél üveg víz, mint az előbb? - érdeklődik a professzor.


 A fiú épp rá akarja vágni, hogy ”legalább egy tonna”, de a professzor megköszöni a segítségét, a diák pedig visszaül a helyére és fel le mozgatja remegő vállát.

A professzor leteszi az üveget, és így folytatja:

 - A víz súlya, jelen esetben elhanyagolható kérdés. Minden attól függ, mennyi ideig kell tartanod. Ha csak egy percig, könnyű. Ha egy órán át kellene tartanod, talán el is ájulnál. Egy napig, vagy egy hétig pedig a világon senki nem lenne képes tartani. A víz súlya soha nem változik, de minél tovább kell megtartani, annál nehezebbé válik.

A mindennapi életben a stressz, az aggódás, a szorongás is épp ilyen, mint ez a fél üveg víz. Kis idő alatt nem történik semmi különös, könnyen elbírsz vele. Aztán amikor már sok ideig hordozod, elkezdesz kifulladni, végül másra nem sem tudsz gondolni, csak ezen kattog az agyad. Végül nem bírod tovább, és a kis súly is maga alá temet. Észre sem veszed, és belerokkantál.

Ezért is nagyon fontos elengedni a gondjainkat. A gondok nem mások, mint megoldandó feladatok. Ha ezt megérti valaki, a nap is jobban fog sütni, és a virágok is illatosabbak lesznek. Ami megoldható azt meg kell oldanunk, ami nem, azt pedig el kell engedni.


Esténként tegyünk le minden terhet, és pihenjünk.

Ahogy Buddha sok - sok éve találóan fogalmazta meg:

“ Teljesen mindegy milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újra kezdhetsz...”

             

0
0
0
s2smodern
powered by social2s
Egy 96 éves, kicsi, ősz hajú bácsi, egy reggelen szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött és elindult az idősek otthona felé.

88 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érezte, muszáj elhagyni házát.
 
                                                                 
Éppen az idősek otthona előterében várakozik, mikor azt mondják neki, hogy kész a szobája.
Miközben a lift felé tartunk, röviden elmondom neki, milyen is az ő kis új otthona; majd elmesélem azt is, milyen színű a függöny, illetve az ágytakaró.

- Nagyon tetszik. S lelkendezik, mint egy kisgyermek, aki most kapja meg élete első szobáját.

- Kedves Mihálybácsi, még nem is látta a szobát, miből gondolja, hogy tetszik?

- Az nem baj. A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól vagy a dekorációtól függ. Az attól lesz értékes, ahogy én azt látni akarom. Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. Az első döntéseimet minden reggel az ébredésemnél hozom meg. Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak, vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek.

Minden nap egy ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, és az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze. Az öregség az olyan, mint a bankszámlánk. Azt vesszük le, amit összegyűjtöttötünk.
Ezért az azt tanácsolom kedves fiam, hogy sok-sok boldogságot és szépet rakjál félre emlékeid bankszámlájára.
Emlékezz majd ezekre az egyszerű gondolatokra ahhoz, hogy ilyen idősen is boldog legyél:

1.Szabadulj meg a gyűlölettől...

2.Szabadulj meg az aggodalmaktól...

3.Élj egyszerűen...

4.Adjál többet...

5.Várj kevesebbet...
0
0
0
s2smodern
powered by social2s
Egyszer régen történt, hogy egy kisgyermek ámulva nézte a nagyapját amint éppen levelet ír.

Egyik pillanatban megkérdezte tőle:

- Mit írsz nagypapa? Mesét talán, vagy egy rólam szóló történetet? 

Nagyapja félbe hagyta az írást, és mosolyogva azt mondta unokájának:

- Igen, rólad írok kisunokám. Azonban a szavaknál sokkal fontosabb a ceruza amivel ezt teszem. Szeretném, ha te is ilyen lennél amikor majd megnősz.

A kisfiú tátott szájjal nézte a ceruzát, de nem látott rajta semmi különöset.

- De ez ugyan olyan mint az összes többi ceruza, amit eddig életemben láttam nagypapa.

- Minden attól függ fiam, hogyan nézed a dolgokat. - felelte az idős bácsi -
 
 
                                                         
 
A ceruzának öt értéke van, amit ha sikerül megtanulnod, olyan emberré válhatsz, aki egész életében békében fog élni a világgal, s önmagával.

1.

Írhatsz majd nagy dolgokat, de létezik, egy lépteinket vezető szív. Ha ezt jól tudod irányítani, mindenki tisztelni, és becsülni fog.

2.

Időnként abba kell hagyni az írást, hogy meghegyezd a ceruzát. Ez fájdalmat okoz ugyan neki, de végül sokkal élesebb lesz. Tehát el kell viselned a fájdalmakat, mivel ezek tesznek jobbá téged.

3.

A ceruza megengedi nekünk a radír használatát, hogy kitörüljük azt ami idönként téves. Meg kell értened azt, hogy kijavítani a dolgokat nem jelent feltétlenül rosszat, a legfontosabb viszont az, hogy mindig maradj az egyenes úton, illetve a céljaidnál.

4.

A ceruzának nem a fája, vagy a külső formája az igazán fontos, hanem a benne lévő grafit.
Ugyanígy kell azt is gondozni, ami benned rejlik.

5.

Amiket leírsz majd az élet papírjára, azok minden esetben nyomot fognak hagyni másokban.
Ezért nagyon figyelmesen válogasd meg a betűket, mert olyan emberré fogsz válni, mint amilyenek az írásaid lesznek....
0
0
0
s2smodern
powered by social2s

Az idős ácsmester egy szép napon úgy döntött, hogy ideje lenne már nyugdíjba vonulni.

Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, de mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet majd.

- Valahogy majd csak elleszek... -  nyugtatta magát -

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy még utoljára segítsen neki felépíteni egy szép házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele úgy, mint azelőtt.
Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez, egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.


A ház átadásakor megjelent a főnöke is, aki magával hozott egy kulcsot, s azt átadta az ácsmesternek.

- Ez a Te házad , ezt én adom neked ajándékba az elmúlt évek szorgalmas munkájáért cserébe.

Az ácsmester nagyon meg volt döbbenve, könnyeivel küszködött a meghatottságtól.

- Milyen kár... - sóvárgott magába az öreg - , ha tudtam volna, teljesen másképp dolgozom rajta..

                                                           

 


Így van ez mindjájunkkal... Építgetjük életünket nap mint nap, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki önmagunkból. És akkor jön az igazi döbbenet, mikor rájövünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak kovácsoltunk össze.


Mind építőmesterek vagyunk! Mi is, nap mint nap kalapácsot fogunk a  kezünkbe, hogy szöget verjünk a falba, léceket illesszünk egymáshoz, falakat húzzunk fel.

 Az életünk, egy csináld magad vállalkozás.

Ahogy ma állunk a dolgokhoz, ahogy ma gondolkodunk, döntünk, cselekszünk..., az szabja majd meg azt, hogy holnap hogyan fogunk élni...

0
0
0
s2smodern
powered by social2s

Alkategóriák