Slide1

Az idős ácsmester egy szép napon úgy döntött, hogy ideje lenne már nyugdíjba vonulni.

Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, de mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet majd.

- Valahogy majd csak elleszek... -  nyugtatta magát -

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy még utoljára segítsen neki felépíteni egy szép házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele úgy, mint azelőtt.
Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez, egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.


A ház átadásakor megjelent a főnöke is, aki magával hozott egy kulcsot, s azt átadta az ácsmesternek.

- Ez a Te házad , ezt én adom neked ajándékba az elmúlt évek szorgalmas munkájáért cserébe.

Az ácsmester nagyon meg volt döbbenve, könnyeivel küszködött a meghatottságtól.

- Milyen kár... - sóvárgott magába az öreg - , ha tudtam volna, teljesen másképp dolgozom rajta..

                                                           

 


Így van ez mindjájunkkal... Építgetjük életünket nap mint nap, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki önmagunkból. És akkor jön az igazi döbbenet, mikor rájövünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak kovácsoltunk össze.


Mind építőmesterek vagyunk! Mi is, nap mint nap kalapácsot fogunk a  kezünkbe, hogy szöget verjünk a falba, léceket illesszünk egymáshoz, falakat húzzunk fel.

 Az életünk, egy csináld magad vállalkozás.

Ahogy ma állunk a dolgokhoz, ahogy ma gondolkodunk, döntünk, cselekszünk..., az szabja majd meg azt, hogy holnap hogyan fogunk élni...

0
0
0
s2smodern
powered by social2s