Az idős ácsmester egy szép napon úgy döntött, hogy ideje lenne már nyugdíjba vonulni.

Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, de mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet majd.

- Valahogy majd csak elleszek... -  nyugtatta magát -

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy még utoljára segítsen neki felépíteni egy szép házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele úgy, mint azelőtt. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez, egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.

A ház átadásakor megjelent a főnöke is, aki magával hozott egy kulcsot, s azt átadta az ácsmesternek.