Slide1

Legelső utam pár éve kezdődött, ami a "semmibe" vitt, és így utólag visszaemlékezve az a pár hónap volt életem legmeghatározóbb szakasza, az volt a MINDEN! Az átélések, megélések, harag, könnyek, mosolyok, gondolatok háborgó tengere, mind - mind kellett ahhoz, hogy megérkezzem oda, ahova legbelül mindig is vágytam.

Valami akkor lezárult, és ezáltal el is kezdődött egy új élet kiteljesedése...


Merengések a múltban, gondolatok felszínre hozatala…. Első napok kettesben, önmagammal.
Napokkal az indulás előtt, olyan feszültség volt bennem mintha a saját temetésemre készülnék. Nyomás belülről, de olyan amilyet még soha nem éreztem. Egy érzés, amikor a teljes belső káosz vegyül a mindennapi valós körülményekkel.


Sokan azt hitték megőrültem…


Miért pont Thaiföld? Miért nem szervezetten? Miért a helyiekhez? Miért pont ide? Sorolhatnám a sok-sok miértet…


Ha őszinte szeretnék lenni, márpedig e soroknál ez a minimum, akkor azt mondanám, fogalmam sincs. Sodródtam a kigondolt célokkal, és hagytam, hogy minden magától bontakozzon ki.
Ennek ellenére, legbelül mégis féltem az újtól, rettegtem a bizonytalantól. Bebeszéltem magamnak mindent annak érdekében, hogy maradhassak jelenlegi állapotomban. Foggal, körömmel ragaszkodtam a megszokott dolgokhoz. Az eddig felépített álmom ott volt előttem, minden úgy, ahogy elterveztem évekkel ezelőtt. Megvalósítottam. De közben történt valami. Jött egy erős érzés, jött valami, ami azt súgta, hogy ez már  nagyon nem az én utam...


Hosszú merengésemből felnézve csak pislogtam hol is vagyok. Szó szerint már alfában voltam, mikor arra lettem figyelmes, hogy a jégkék tenger morgása zenél füleimbe, lágy szellő hűsíti testem a 40C ban. A nemes egyszerűség csodálatos megélése. Úgy éreztem kicsit meghűltem a napon, mikor egy kis tündéri majom ült le a lábamhoz. Nem csinált semmit, csak nézett. De mivel még ilyen helyzetben nem találkoztam ilyen csodálatos teremtménnyel, hirtelen azt sem tudtam mit csináljak.
Ekkor fogtam fel, mi is történik velem! Ekkor kezdetem felfogni, hogy hol is vagyok...
 1 napnak kellett eltelni itt, hogy  ilyen hatással legyen rám a dolgok. Tegnap még full-full káosz volt bennem. Mára már átadtam magam minden apró pillanatnak. Ott voltam ízig, vérig. Nem volt kattogás, nem voltak otthoni gondolatok. Éreztem az ételek igazi ízét, hallottam a szellők ringását, a fák beszédét.  Csodálatos volt!
A repülő út sem volt zökkenőmentes, de az i-re a pontot a taxis vezeti eddig. Még a kikötőben sikerült levadásznom egy idős nénit, aki szállásokat ajánlgatott. Elmagyaráztam, vagyis inkább elmutogattam neki, mit szeretnék. Megfogta a kezem, és elvezetett egy lerobbant, törmelékekkel dúsított italozóba.
Onnan egy kb. vele egykorú, hosszú fehérhajú bácsika jött ki. Neki is elmondtam hova szeretnék eljutni, mire ő elkezdte mutogatta, hogy pattanjak fel a platóra.
Visszavittek a kikötőbe, és hirtelen lettünk vagy 8-an a fuvarra. Bőröndök a nyílt, Aróhoz hasonló autó, kézzel eszkabált tetőcsomagtartóján, mi meg mint a heringek a platón. Hát persze, hogy én kerültem ki a legszélére. A lábammal támasztottam a vasat, hogy ki ne essek. Gondoltam a legjobb levezető, így az 1 napos repülőút után. Nem mentünk gyorsan, sőt nagyon is ráérősen. Arra lettünk figyelmesek, hogy a vas jobbra, balra cikázik az "úton", és olyan helyeken előz, ahol az ütő megállt bennünk. De eközben a bácsika csak fütyürészett, dalolászott.
A többiek is le voltak sápadva. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az öreg kujon egy jointot teker vezetés közben, és már a másodikat fogyassza el. Éreztem én előtte is, hogy van valami fura van a levegőben, ami az úton arcul csapott  jellegzetes illat. Nem akartam elhinni. De nincs mit tenni, úgy látszik ez is az itteni élet része, elfogadjuk. Én mentem a legmesszebbre, nem kell mondanom, hogy semmit nem vártam még úgy, mint hogy megérkezzünk.
Viszont ennyiért még soha nem utaztam taxival ilyen távot. A kb. 60km re, fizettem 300Bth, kb. 2000.-Ft ot.


Megérkezésem pillanatában az első szállás amit megláttam, tökéletesnek tűnt. Gondoltam majd másnap kipihenve körbenézek. Annyira ki voltam merülve, hogy csak azt vártam, hogy lefeküdjek. Az időeltolódás miatt, azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány. Gyorsan elaludtam. Éjjel arra ébredtem, hogy megszólal egy hang..., a dzsungel hangja!
 Ezt nem tudom leírni, ezt hallani kell!


Reggel viszonylag korán ébredtem. Elindultam kicsit körbenézni, felfedezni a terepet. Kb. 1.5 km  partszakasz tartozott ehhez a részhez, pár helyi éttermekkel, szolgáltatásokkal vegyítve. Rájöttem, hogy pont erre van szükségem. Nem is kerülhettem volna jobb helyre. Igaz, hogy távol mindentől, de legalább nyugalom van, és nem turisták tömkelege.
Mindjárt az első napokban összebarátkoztam egy öreg halásszal. Nem értettük egymás szavát, de olyan jól elbeszélgettünk, mint még soha. Ha jól bogoztam ki mondandóját, akkor azt ígérte, hogy a héten elvisz pár helyre a kis ladikjával.
Másik nagy „beszélgetésem” egy csodálatos otthonnál volt, ahova bekukkantva nem kis meglepetésemre egy európai férfi fogadott tárt karokkal, mintha ezer éve ismernénk egymást. Egy idősebb úr volt, akin látszódott, hogy itt éli az életét. Bryennek hívták, és valóban 10 éve tölti itt mindennapjait a feleségével. Angliából költöztek ide 2004 ben. Pihenni jöttek pár hétre, de közben szerelmesek lettek a szigetbe.

Leültettek a kertjükbe, ahol bambuszból volt minden kiegészítő, csodálatos virágok tömkelege, madarak csicsergése, és ezernyi színesebbnél színesebb lepkék játszadoztak a szirmokon.

Már a 2. napon alatt annyira megszerettem a helyet, hogy nagyon  nem is vágytam máshová. Kiicsit olyan érzsés öntött el, mintha megérkeztem volna. És attől a pillanattól, elindult valami...

0
0
0
s2smodern
powered by social2s