Slide1

Kb. 1 órája futottam össze egy idősebb francia indián típusú párral, akik a parton gitároztak, és úgy viselkedtek mint a gyerekek iskolaszünetben. Elsőre hippinek mondtam volna őket. Csodálva hallgattam a húrok pengetését, és arra gondoltam, hogy úristen, nálunk tuti dakonak néznék őket.
Szóba enyelegtünk kicsit, amennyire értettük egymást. Ők 1 hónapig lesznek a szigeten. Franciaországban élnek egy kis faluban. Még fotókat is mutattak a családjukról. Gyönyörű gyermekeik vannak, szép házuk, és ha jól értettem a saját birtokukon dolgoznak mezőgazdaságban, illetve bort termesztenek. Boldogok! Úgy igazán... Sosem gondoltam volna ezt a múltat róluk, így ránézésre.Ezért sem szabad még véletlenül sem ítélkezni, vagy vélemény mondani senkiről, ameddig nem nézünk jól a dolgok mögé.

Jó érzés, hogy ezen a helyen nem kell megfelelni senkinek, és semminek. Itt nem játszanak szerepet a külsőségek, és a származások. A legmegfelelőbb helyszín, hogy elengedj, illetve ezáltal töltődj is testileg, lelkileg ugyanúgy. Ebben biztos vagyok! Valakinek ezt sikerül otthon is elvégezni, nekem el kellett utaznom hozzá Ázsiába...


Megfelelés... Sok-sok probléma alapja.


Elgondolkodtunk már azon, hogy életünk során hányszor kellett megfelelnünk másoknak? A munkában, a magánéletben, a mindennapokban, stb...
Szerintem nagyon is azért születtünk erre a földre, hogy kinyíljunk. Hogy magunkat adva átéljük a valódi szabadság minden örömét, miközben ténylegesen élünk, nem pedig túlélünk.

Ha megtaláljuk  valódi önmagunkat a munkánkban, hivatásunk terén, az onnantól kezdve már nem teher lesz, hanem mindennapi öröm az életünkben.
Ha valakit igazán szeretünk, az elfogadjuk olyannak, amilyen. Nem próbáljuk alakítgatni, formázgatni a saját elképzeléseink irányába.
Mindennapjainkban is ér több száz megfelelési helyzet, amire ha nem figyelünk oda, könnyen sérülhet önbizalmunk.


Az első Fb poszt után, folyamatosan jöttek a levelek, kommentek, hogy nekem milyen jó, és mennyire könnyű lehet. Jókat mosolyogtam magamban ezeket olvasva. Természetesen nem gúnyolódva, hanem, hogy mennyire csőlátása van néhány embernek. Csakis abból tudnak ítélkezni, amit épp látnak.
Kihangsúlyoznám, hogy én azért ezt nem hívnám annyira nyaralásnak. Külső szemmel a fotók alapján lehet minden jel arra mutathat, de belülről szenvedek, mint egy kivert kutya. Ez egy kőkemény belső munka, egy teljes átalakulás az ego világát magam mögött hagyva. Minden reggel öklendezéssel kezdem, és ez szerintem még egy darabig így is lesz. Elkezdtem elengedni a sok otthoni moslékot, rohanást, feszültséget. Elkezdtem elengedni azokat a dolgokat, amik már nem az enyémek, és nem én vagyok. Ez viszont sajnos ilyen tünetekkel jár. A fogfájás már csak bónusz volt tegnap óta, de hál istennek, kedvenc fogorvosom ellátott mindenféle jó dologgal.

 

Egyébként mindent el lehet érni. Visszagondolva már pontosan tudom. Csak tenni kell érte, hinni benne. Hinni önmagunkban... Sokan itt csúsznak el.

És mi van, ha holnap meghalsz!? Ez kicsit lehet kemény, de honnan tudod, hogy meddig élsz?
Akkor mi van? Akkor ki fogja tovább vinni a dolgaidat?
Mai világban mennyi ember megy el hirtelen, és fiatalon? Régen ez nem volt ennyire jellemző. Mára sajnos napi hírek. 
Stressz, megfelelés, hajtás, önbecsülés hiánya, pénz hajszolása értékek nélkül... Ez a legnagyobb kór neve ma a világon. Családokat, életeket tesz tönkre.


Sosem politizáltam, és nem is fogok! De mennyi ember fogja ezen dologra az életét! Mennyi ember panaszkodik, miközben  mindent, és mindenkit hibáztat maga körül. Csak egyetlen egy dolgot felejt el. Saját portáján kicsit körbenézni. Minden onnan indul, és ott is van a megoldás.
Olyan sosem lesz, hogy mindenkinek jó legyen. Én úgy vagyok ezzel, hogy fogadjuk el amink van, és ha mégsem tetszik, akkor tegyünk érte. Ne csak magyarázkodjunk, vagy jajgassunk, hanem mozduljunk is.


Nem keveset kockáztatok mostanság én sem egy szabadabb élet érdekében. Épp feladni készülni azt, amit sok - sok év után felépítettem. Gyerekkori álmom megvalósulva áll előttem, és már egyre jobban azt érzem, hogy nem boldogít igazán. Az életben minden nap kockáztatunk. Ennek hatása legfőképp a döntéseinkben fog látszódni. Kockáztatni muszáj, hogy fejlődjünk, és tartsuk az iramot a fejlődéssel. Sajnos sokan itt hibázzák el, hogy elfogadják azt a bizonyos "rabszolgaságot". Elfogadják azt, hogy mások irányítsák az életüket. Beállnak a sorba a többiek mögé úgy, hogy elhiszik másnak, hogy kik is ők valójában...

 

0
0
0
s2smodern
powered by social2s