Slide1

Ki ismerné azok útját, akik az Élet igazi kenyerén élnek, akik elutasítanak minden fölöslegeset, akik a szabadság egén szárnyalnak az idő nélküli térben. Életüket oly nehéz követni, mint madarak útját az égen...

Soha nem sejtettem, hogy egyszer majd meg kell tanulnom, hogyan kell élni, és hogy léteznek a világlátásnak olyan különleges szabályai és módszerei, amelyeket el kell sajátítanom, mielőtt egyszerű, boldog és elégedett életemre ráébredhetnék…

Átlagosnak indult a mai reggel. De az eddig eltöltött ittlétből megtanultam, hogy nincsenek átlagos napok...
J.héten kezdődik a meditációs időszak. Azon igyekezettel indultam el ma, hogy megkeresem erre a megfelelő helyszínt. Igazából fogalmam sem volt merre induljak.
Az erdő nyugati részén napokkal ezelőtt felfigyeltem egy sziklás részre. Nem vagyok egy hegymászó típus, főleg nem mezítláb.

De valahogy nagyon hívott az a hely...

Kb. 30 perces bénázásom után felértem arra a magaslatra, ahol egy csodálatos látvány fogadott. Egyedül voltam. Egyedül, önmagammal.
Csak a madarak daloltak az erdő mélyéről, és a tenger pofozta haragos hullámaival a sziklák oldalát.
Éreztem, hogy ez az a hely... Ez az a hely, ahol sok - sok időt fogok még tölteni az elkövetkező időszakban.

Lefelé menet egy másik irányt céloztam meg a part felől. Láttam, hogy sekély a víz, ezért megkockáztattam keresztülvágni a szakaszt.
Térdig érő langyos, hullámzó vízben, kb. 1 km hosszan tartott az út. Érdekes látvány volt a tenger élővilága, ahogy a kis rákok neki-neki úsznak a lábamnak.
Távolból helyi halászok indultak kivetni a hálójukat, bízva a nap sikerében.
Fura volt az ég. Olyan haragos. Vörös - narancssárga színárnyalata viharra utalt, de végül nem lett belőle semmi.

Visszaérve a partra ma elhatároztam, hogy testemet is ápolom kicsit. Mivel a héten nem igazán mozogtam, minden csontom elég merevre dermedt.
Nézegettem a napokban thai masszázs lehetőségeket a területen. A parton kb 5 helyen művelték ezen mesterséget.
Otthon rendszeresen járok, és pontosan tudtam, hogy most pont erre lesz szüksége megtört testemnek.
Gyalogolva, már a másodikat is elhagyva elértem egy helyhez. Nyitott kis vityilló volt, telepakolva ősi keleti dolgokkal, helyi stílusban.
A muzsika hívott be... Buddha jellegű zene szólt...

És milyen jól tettem, hogy így döntöttem... Nem éppen egy átlagos, otthon megszokott, fiatal Thai masszőr fogadott.
Kb. 60 éves lehetett a hölgy. Illedelmesen köszöntem, ő ezt viszonozta. Füstölőt gyújtott, megmosta a talpam, és hasra feküdtem.
Apropó talp... Sok mindennek utánanéztem idejövetelem előtt, annak is, hogy itt elég illetlenség a talpunkat mutogatni.
De tegnap vacsoránál tudatosult bennem, hogy ezt mennyire komolyan is veszik.

4 fiatal turista, szájukban lógó cigarettával, ültek a mellettem lévő asztalnál.
Majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy két helyi fiú rohan az asztalhoz, és nagyon mutogatnak nekik valamit.
Később derült ki, hogy az egyik fiú feltette a lábát a székre, pont szembe a személyzettel. Egyből jelezték nekik, hogy ez itt nem szokás, illetlenség.
Ebben az étteremben nagyon vidám személyzet volt. Nem mintha máshol nem lett volna  az....
Szimpatikus volt nagyon a hely, és az ételek is isteniek.
Az egyik felszolgálóval már - már baráti viszony alakult ki. Pár nap után észrevette, hogy nem éppen egy átlagos "turista" vagyok.
Elmondása szerint a helyiek is beszéltek már rólam, hogy milyen céllal vagyok itt.
Mikor neki is próbáltam elmondani, miért is érkeztem a szigetre nagyon megörült. Illedelmesen bemutatkozott, és jót mosolygott, mikor a becenevemet mondtam neki.
A Zsoltot képtelen volt kimondani. Nem tudtam elképzelni mit nevet, csak utána értettem meg.
Őt Filo-nak hívják, és mikor kimondtam, hogy Pirok, ezen kacarászott. Valószínű szójátékozott gondolatban.
Egyszercsak hirtelen elszaladt, és két pohárral a kezében tért vissza. Az egyiket átnyújtotta, és valamit mondott helyi nyelven, majd koccintottunk.
Nem tudom mit ittam, de nem igazán hasonlított egyetlen általam ismert italra sem. Viszont jó érzés volt ez a gesztus...

De kanyarodjunk vissza a masszázsra. Abban biztos voltam, hogy nagyon jót fog tenni, de abban nem hittem, hogy ennyire.
A hölgy egész biztos, hogy ezt a tevékenységet profi szinten sajátította el anno. Olyan pontokat talált meg rajtam, amit ha megnyomott, azt hittem lebénulok.
Ezt nem rossz értelemben mondom, mert akkor ugyan nagyon fájt, de utána olyan szintű lebegésben volt részem, mint még soha életemben. Minden porcikámat mintha kicserélték volna, és ezzel együtt a lelkem is elkezdett mosolyogni...
A végén tisztelettel meghajolva megköszöntem neki, és tudtam, hogy egész biztos fogunk még találkozni.

1 hét elteltével kezdem úgy érezni, hogy "itthon" vagyok. A helyiek befogadtak, sokat susmognak ugyan a hátam mögött, de tudom hogy ilyenkor a magasságom a téma:)


Holnap hétfő. Valószínű, teljesen kiürül s partszakasz.
J.hétre terveztem egy felfedezőtúrát az erdő mélyén, ahonnan jönnek azok az iszonyat fura hangok...

0
0
0
s2smodern
powered by social2s

Kb. 1 órája futottam össze egy idősebb francia indián típusú párral, akik a parton gitároztak, és úgy viselkedtek mint a gyerekek iskolaszünetben. Elsőre hippinek mondtam volna őket. Csodálva hallgattam a húrok pengetését, és arra gondoltam, hogy úristen, nálunk tuti dakonak néznék őket.
Szóba enyelegtünk kicsit, amennyire értettük egymást. Ők 1 hónapig lesznek a szigeten. Franciaországban élnek egy kis faluban. Még fotókat is mutattak a családjukról. Gyönyörű gyermekeik vannak, szép házuk, és ha jól értettem a saját birtokukon dolgoznak mezőgazdaságban, illetve bort termesztenek. Boldogok! Úgy igazán... Sosem gondoltam volna ezt a múltat róluk, így ránézésre.Ezért sem szabad még véletlenül sem ítélkezni, vagy vélemény mondani senkiről, ameddig nem nézünk jól a dolgok mögé.

Jó érzés, hogy ezen a helyen nem kell megfelelni senkinek, és semminek. Itt nem játszanak szerepet a külsőségek, és a származások. A legmegfelelőbb helyszín, hogy elengedj, illetve ezáltal töltődj is testileg, lelkileg ugyanúgy. Ebben biztos vagyok! Valakinek ezt sikerül otthon is elvégezni, nekem el kellett utaznom hozzá Ázsiába...


Megfelelés... Sok-sok probléma alapja.


Elgondolkodtunk már azon, hogy életünk során hányszor kellett megfelelnünk másoknak? A munkában, a magánéletben, a mindennapokban, stb...
Szerintem nagyon is azért születtünk erre a földre, hogy kinyíljunk. Hogy magunkat adva átéljük a valódi szabadság minden örömét, miközben ténylegesen élünk, nem pedig túlélünk.

Ha megtaláljuk  valódi önmagunkat a munkánkban, hivatásunk terén, az onnantól kezdve már nem teher lesz, hanem mindennapi öröm az életünkben.
Ha valakit igazán szeretünk, az elfogadjuk olyannak, amilyen. Nem próbáljuk alakítgatni, formázgatni a saját elképzeléseink irányába.
Mindennapjainkban is ér több száz megfelelési helyzet, amire ha nem figyelünk oda, könnyen sérülhet önbizalmunk.


Az első Fb poszt után, folyamatosan jöttek a levelek, kommentek, hogy nekem milyen jó, és mennyire könnyű lehet. Jókat mosolyogtam magamban ezeket olvasva. Természetesen nem gúnyolódva, hanem, hogy mennyire csőlátása van néhány embernek. Csakis abból tudnak ítélkezni, amit épp látnak.
Kihangsúlyoznám, hogy én azért ezt nem hívnám annyira nyaralásnak. Külső szemmel a fotók alapján lehet minden jel arra mutathat, de belülről szenvedek, mint egy kivert kutya. Ez egy kőkemény belső munka, egy teljes átalakulás az ego világát magam mögött hagyva. Minden reggel öklendezéssel kezdem, és ez szerintem még egy darabig így is lesz. Elkezdtem elengedni a sok otthoni moslékot, rohanást, feszültséget. Elkezdtem elengedni azokat a dolgokat, amik már nem az enyémek, és nem én vagyok. Ez viszont sajnos ilyen tünetekkel jár. A fogfájás már csak bónusz volt tegnap óta, de hál istennek, kedvenc fogorvosom ellátott mindenféle jó dologgal.

 

Egyébként mindent el lehet érni. Visszagondolva már pontosan tudom. Csak tenni kell érte, hinni benne. Hinni önmagunkban... Sokan itt csúsznak el.

És mi van, ha holnap meghalsz!? Ez kicsit lehet kemény, de honnan tudod, hogy meddig élsz?
Akkor mi van? Akkor ki fogja tovább vinni a dolgaidat?
Mai világban mennyi ember megy el hirtelen, és fiatalon? Régen ez nem volt ennyire jellemző. Mára sajnos napi hírek. 
Stressz, megfelelés, hajtás, önbecsülés hiánya, pénz hajszolása értékek nélkül... Ez a legnagyobb kór neve ma a világon. Családokat, életeket tesz tönkre.


Sosem politizáltam, és nem is fogok! De mennyi ember fogja ezen dologra az életét! Mennyi ember panaszkodik, miközben  mindent, és mindenkit hibáztat maga körül. Csak egyetlen egy dolgot felejt el. Saját portáján kicsit körbenézni. Minden onnan indul, és ott is van a megoldás.
Olyan sosem lesz, hogy mindenkinek jó legyen. Én úgy vagyok ezzel, hogy fogadjuk el amink van, és ha mégsem tetszik, akkor tegyünk érte. Ne csak magyarázkodjunk, vagy jajgassunk, hanem mozduljunk is.


Nem keveset kockáztatok mostanság én sem egy szabadabb élet érdekében. Épp feladni készülni azt, amit sok - sok év után felépítettem. Gyerekkori álmom megvalósulva áll előttem, és már egyre jobban azt érzem, hogy nem boldogít igazán. Az életben minden nap kockáztatunk. Ennek hatása legfőképp a döntéseinkben fog látszódni. Kockáztatni muszáj, hogy fejlődjünk, és tartsuk az iramot a fejlődéssel. Sajnos sokan itt hibázzák el, hogy elfogadják azt a bizonyos "rabszolgaságot". Elfogadják azt, hogy mások irányítsák az életüket. Beállnak a sorba a többiek mögé úgy, hogy elhiszik másnak, hogy kik is ők valójában...

 

0
0
0
s2smodern
powered by social2s

Mai éjszakám elég rémisztő volt. Arra ébredtem, hogy valami mozog az ágyamban. Megapánik ezerrel, gyorsan villany, és el sem tudom mondani mit éreztem abban a pillanatban.  Nem láttam semmit.  Kicsit körbe néztem, mikor is az ágy alatt farkasszemet néztem egy termetes gyíkfélével. Nem tudom ki ijedt meg jobban, én vagy ő.

Hihetetlen gyorsan erőt vettem magamon, és próbáltam a heves szívverésemet kicsit csillapítani. A pánik lassan kezdett elmúlni, és közben  elkezdtem kitessékelni frissen szerzett barátomat. Szerencsétlen úgy meg volt rémülve, hogy fel alá szaladgált a padlón. Kb. 10 perc kellett még sikerült újra egyedül maradnom. Visszaaludni már nem nagyon bírtam az izgalomtól, és elkezdtem a plafont szemlélni. Természetesen most szigorúan villany mellett.
Azon gondolkodtam, hogy "normális" helyzetben, ijedtemben tuti megöltem volna. De mikor egymás szemébe néztünk, akkor tudatosult bennem valami, hogy ez a helyzet most más. Szerencsétlennek ugyanannyi joga van élni, mint bárki másnak. Nem rossz szándékkal érkezett, pusztán eltévedt. Nem akart õ semmi rosszat.
Itt elindult valami bennem a hozzá hasonló teremtményekkel szemben.

 

Abból tudtam, hogy ma péntek van, hogy "ellepték" a turisták a partszakaszt... Nem voltak sokan, de a szokásosnál több embert láttam.
Minden nap egy hatalmas gyaloglással kezdtem a reggelt az élelem, és egyrészt az egészségem miatt is. Itteni idő szerint kb. 10h lehetett. Az időt, napok óta nem követem. Csak világos, és sötét létezik jelen helyzetben. Akkor alszom, ha álmos vagyok, és akkor eszem, ha éhes. Valahogy nem érdekeltek a kötelező dolgok.

Azt hiszem ma felfedeztem az egyik törzshelyemet az időszakaszra nézve... Csak én lehettem ennyire hülye, hogy eddig nem láttam. A  legközelebbi hely volt szerény szállásom közvetlen közelében. Kiszúrta a szemem...
Igazi "hanyag" elegancia, minden úgy nézett ki, ahogy ki kell néznie. Olyan egyszerű volt, hogy az már maga a volt a tökéletes.
Belépésemkor papucs le, és az itteni illedelmes köszöntést, "tenyér össze meghajolni-t" alkalmaztam.
Éreztem, hogy ez a hely különleges, és itt még sok minden fog velem történni. Lehet bután hangzik, mivel ez egy tengerparti bár szerű valami, de akkor is ezt éreztem. Lehet csak gondolatok fognak bennem tisztulni, de az is pont elég.
Egy 60-65 év körüli nagymama stílusú néni fogadott, akin tisztán látszott, hogy megtisztelve érzi magát a helyi köszönésemet alkalmazva. Értékelte, hogy európai létemre így üdvözlöm.
Egy 23-25 év körüli helyi lány volt a vendéglátóm, aki szintén mosolyogva köszönte, hogy nem egy „hellót” dobtam neki. Látszott rajta, hogy szívből végzi a munkáját, őszintén mosolyog, és nekem már ez nagyon szimpatikus volt. Fontosnak tartom az ilyen hozzáállást az élet minden területén.
 
Rajtam kívül senki nem volt a helyen.
Leülve a pulthoz, kezdtem a napot egy mangó shake - el. Mivel itt minden friss gyümölcsből készül, hihetetlen mennyire jó íze volt az elkészített nedünek. Már az első korty után éreztem, hogy ezt nem szabad csak úgy letolni. Bár majd meghaltam, olyan szomjas voltam, de átjárattam az ízeket minden porcikámban. Kiélveztem minden pillanatot.
Mivel fogalmam sem hány óra van, azt sem tudom reggelizni vagy ebédelni fogok. Sok választásom nem volt, mivel csak pizzát készítettek. De úgy éreztem, hogy ez most tökéletes lesz. Pont erre vágytam. Nem volt erőm bemenni a faluba se más élelemért.
Nem tudtam, hogy milyen pizzát készíthetnek itt, de igazából nem is vártam semmi extrát. Meglepetésemre az elején fogadó nagymami volt a pizza szakács.
Kortyolgatva az italom, nem agyaltam semmin, csak hagytam, hogy minden úgy történjen, ahogy történnie kell.
A háttérben közepes hangerőn zene szólt. Épp Elvis Presly nyomta a Ghetto c. remekművet. A következő számra már borsózott a hátam. Nem mintha a Ghettora nem így lett volna. Régi nagy kedvenc... De pont itt, pont most?

Indulásom előtt összeállítottam egy válogatást, amit legfőképpen az utazás alatt terveztem hallgatni. Nagyon alaposan kiválogattam mindent, csak a számomra tökéletes zenékre mentem. A következő remekmű  ami megszólalt e különleges helyen, ez volt otthoni válogatásom első dala...


„The Mamas & The Pappas – California Dreamin”


Gondolhattam volna, hogy pusztán véletlen, de már megtanulhattam volna, hogy véletlenek nem léteznek. Minden apróság, ami történik az életünkben van valamiért, csak általában sokszor átsiklunk felette. Minden összefüggésben van mindennel, csak sokszor nem tudjuk, vagy nem akarjuk megérteni
Elmerülve a gondolataimban, bambultam ki a fejemből. Közben elkészült a pizzám is. A Mamika csoszogott ki vele köntösben, mezítláb, fülig mosolyra állt a szája. Már mikor közeledett, abból lehetett érezni, mennyire szívből készült az étel. Meglepetésemre egy tökéletes látvány fogadott. Pont ahogy szeretem. Hajszál vékony tészta, friss fűszer növényekkel. Semmi extra, csak mozzarella. Ez most így volt  tökéletes...
Egy darabig csak néztem, és már az első falat után éreztem minden szeretetet és oda adást, amit beletettek. Ettől volt igazán tökéletes, ez volt a lehető legjobb fűszer, amit kaphatott.

Pár perc elteltével megjelent egy 40 év körüli európiai férfi a barátnőjével, vagy feleségével. Lényegtelen… A lényeg csak ezután jött. A faszin látszódott az igazi "ki vagyok én turista" stílus.
Az igazi megdöbbenés akkor fogadott, mikor szerencsétlen lány nem értette mit szerettek volna kérdezni. Próbált ő mosolyogva kommunikálni angolul, de az ürge minden ok nélkül elkezdett vele ordibálni németül. Segítettem a lánynak, hogy csak azt kérdezik, hogy elfogadják e a stílusosan lebegtetett American Express Gold kártyát. Mivel itt nem igazán jellemző ez a fizetési mód, az álompár anyázva távozott.

Teljesen kész lettem ettől a viselkedéstől... Én arcomról égett a bőr. Általában kerülöm az ilyen turistákat útjaim során, de nem lehet nem összefutni velük bármerre is járjunk. A turista az az ember, aki élvezi, ha a helyi kultúra kiszolgálja őt. Az utazó elfogadja a helyi kultúrát, alkalmazkodik hozzá, és egyáltalán nem akarja megváltoztatni.


Szerencsétlen helyi lányon nagyon látszott a megalázottság. Totál illedelmesen próbálta volna elmondani, hogy beszél angolul, de a német nyelvet nem érti.
Ezt végigszemlélve döbbentem rá, hogy pusztán a viselkedésünkkel, hogy meg tudunk bántani embereket.
Miért kellene beszélnie németül egy ilyen kis helyen bárkinek is a helyiek közül.
Én is maximálisan megértetem magamat. Pusztán azzal, hogy mosolygok és tisztelettudóan próbálok kommunikálni. Ez a minimum! De ez az élet minden fázisára is mennyire igaz. 
Emberséggel sokkal több mindent el lehetne érnünk, mint bármilyen más eszközökkel.
Azzal, hogy emberek maradunk, tiszteljük mások szokásait, hegyeket tudnánk megmozgatni. Lehet, hogy egy American Express - el megvehetünk igen sok kelléket, de tiszteletet egész biztos nem.
Tanulságos kis felismerés volt ez nekem, sok mindenre rávilágított.
Lehet valaki 1USD a zsebében is csodálatos ember, míg valaki milliókkal is egy senki!

Pizzám elfogyasztása után bementem a Mamihoz, hogy megköszönjem neki ezt a csodás étket. Elkezdtünk beszélgetni. Õ csak Thai nyelven mondta a magáét, de mégis úgy éreztem, hogy minden szavát értem. Szerintem érezte rajtam miért is vagyok itt... Nem átlagos „turistaként” tekintett rám.

A mai relaxom nagy részét a szállásom melletti medencében töltöttem. Mozgásként úsztam pár kanyart. Utána már csak bambultam a semmibe a tenger irányába... Arra lettem figyelmes, hogy megjelenik többször egy rigóhoz hasonló madárpáros. Valószínű inni szerettek volna az édes vízből, de nem igazán mertek közelebb jönni. Figyeltem őket sokáig, és szerintem érezték rajtam, hogy nem kell félniük. Pár perc múlva már tőlem pár centire habzsolták a vizet.
Jó volt érezni a bizalmukat, amit pár mp-es dalolással jutalmaztak meg. Komolyan mondom megható volt. Közben a semmiből előjött egy gekkó termetű színes faj is. Itt ugye ezen gyíkfélék igen megszokottak mindenfelé. Az éjszakai akció után ez törpének tűnt. Bambultuk sokáig egymást. Nekem nagy felismerés volt, hogy az õ világuk is ugyanolyan fontos, mint bármi másé. De ahogy ő jött, később el is tűnt.

Jó érzés volt, hogy az a madárpáros vissza - vissza járt inni ismerkedésünk után is. De csak oda ahol én voltam. Nem sokan voltunk, de mindig mellém repültek... Csodálatos érzés öntött el. Kis dolgok, de mégis hatalmasak.
Minden nap, egyre jobban kezdtem ráhangolódni az itteni eseményekre, illetve a természet minden csodás pillanatára.
Előtte nem igazán foglalkoztattam az ilyen „apró” történésekkel.

Mekkora igazság, hogy egy hatalmas sivatag is apró homokszemekből áll, illetve az óriási tenger ereje is vízcseppekből tevődik össze.

A mi életünkben sincs ez másképp. Apró rezzenések, történések, gondolatok, érzések következményei vagyunk.
Ahol most vagyunk, pusztán az is gondolkodásunk eddigi eredménye...

0
0
0
s2smodern
powered by social2s

Legelső utam pár éve kezdődött, ami a "semmibe" vitt, és így utólag visszaemlékezve az a pár hónap volt életem legmeghatározóbb szakasza, az volt a MINDEN! Az átélések, megélések, harag, könnyek, mosolyok, gondolatok háborgó tengere, mind - mind kellett ahhoz, hogy megérkezzem oda, ahova legbelül mindig is vágytam.

Valami akkor lezárult, és ezáltal el is kezdődött egy új élet kiteljesedése...


Merengések a múltban, gondolatok felszínre hozatala…. Első napok kettesben, önmagammal.
Napokkal az indulás előtt, olyan feszültség volt bennem mintha a saját temetésemre készülnék. Nyomás belülről, de olyan amilyet még soha nem éreztem. Egy érzés, amikor a teljes belső káosz vegyül a mindennapi valós körülményekkel.


Sokan azt hitték megőrültem…


Miért pont Thaiföld? Miért nem szervezetten? Miért a helyiekhez? Miért pont ide? Sorolhatnám a sok-sok miértet…


Ha őszinte szeretnék lenni, márpedig e soroknál ez a minimum, akkor azt mondanám, fogalmam sincs. Sodródtam a kigondolt célokkal, és hagytam, hogy minden magától bontakozzon ki.
Ennek ellenére, legbelül mégis féltem az újtól, rettegtem a bizonytalantól. Bebeszéltem magamnak mindent annak érdekében, hogy maradhassak jelenlegi állapotomban. Foggal, körömmel ragaszkodtam a megszokott dolgokhoz. Az eddig felépített álmom ott volt előttem, minden úgy, ahogy elterveztem évekkel ezelőtt. Megvalósítottam. De közben történt valami. Jött egy erős érzés, jött valami, ami azt súgta, hogy ez már  nagyon nem az én utam...


Hosszú merengésemből felnézve csak pislogtam hol is vagyok. Szó szerint már alfában voltam, mikor arra lettem figyelmes, hogy a jégkék tenger morgása zenél füleimbe, lágy szellő hűsíti testem a 40C ban. A nemes egyszerűség csodálatos megélése. Úgy éreztem kicsit meghűltem a napon, mikor egy kis tündéri majom ült le a lábamhoz. Nem csinált semmit, csak nézett. De mivel még ilyen helyzetben nem találkoztam ilyen csodálatos teremtménnyel, hirtelen azt sem tudtam mit csináljak.
Ekkor fogtam fel, mi is történik velem! Ekkor kezdetem felfogni, hogy hol is vagyok...
 1 napnak kellett eltelni itt, hogy  ilyen hatással legyen rám a dolgok. Tegnap még full-full káosz volt bennem. Mára már átadtam magam minden apró pillanatnak. Ott voltam ízig, vérig. Nem volt kattogás, nem voltak otthoni gondolatok. Éreztem az ételek igazi ízét, hallottam a szellők ringását, a fák beszédét.  Csodálatos volt!
A repülő út sem volt zökkenőmentes, de az i-re a pontot a taxis vezeti eddig. Még a kikötőben sikerült levadásznom egy idős nénit, aki szállásokat ajánlgatott. Elmagyaráztam, vagyis inkább elmutogattam neki, mit szeretnék. Megfogta a kezem, és elvezetett egy lerobbant, törmelékekkel dúsított italozóba.
Onnan egy kb. vele egykorú, hosszú fehérhajú bácsika jött ki. Neki is elmondtam hova szeretnék eljutni, mire ő elkezdte mutogatta, hogy pattanjak fel a platóra.
Visszavittek a kikötőbe, és hirtelen lettünk vagy 8-an a fuvarra. Bőröndök a nyílt, Aróhoz hasonló autó, kézzel eszkabált tetőcsomagtartóján, mi meg mint a heringek a platón. Hát persze, hogy én kerültem ki a legszélére. A lábammal támasztottam a vasat, hogy ki ne essek. Gondoltam a legjobb levezető, így az 1 napos repülőút után. Nem mentünk gyorsan, sőt nagyon is ráérősen. Arra lettünk figyelmesek, hogy a vas jobbra, balra cikázik az "úton", és olyan helyeken előz, ahol az ütő megállt bennünk. De eközben a bácsika csak fütyürészett, dalolászott.
A többiek is le voltak sápadva. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az öreg kujon egy jointot teker vezetés közben, és már a másodikat fogyassza el. Éreztem én előtte is, hogy van valami fura van a levegőben, ami az úton arcul csapott  jellegzetes illat. Nem akartam elhinni. De nincs mit tenni, úgy látszik ez is az itteni élet része, elfogadjuk. Én mentem a legmesszebbre, nem kell mondanom, hogy semmit nem vártam még úgy, mint hogy megérkezzünk.
Viszont ennyiért még soha nem utaztam taxival ilyen távot. A kb. 60km re, fizettem 300Bth, kb. 2000.-Ft ot.


Megérkezésem pillanatában az első szállás amit megláttam, tökéletesnek tűnt. Gondoltam majd másnap kipihenve körbenézek. Annyira ki voltam merülve, hogy csak azt vártam, hogy lefeküdjek. Az időeltolódás miatt, azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány. Gyorsan elaludtam. Éjjel arra ébredtem, hogy megszólal egy hang..., a dzsungel hangja!
 Ezt nem tudom leírni, ezt hallani kell!


Reggel viszonylag korán ébredtem. Elindultam kicsit körbenézni, felfedezni a terepet. Kb. 1.5 km  partszakasz tartozott ehhez a részhez, pár helyi éttermekkel, szolgáltatásokkal vegyítve. Rájöttem, hogy pont erre van szükségem. Nem is kerülhettem volna jobb helyre. Igaz, hogy távol mindentől, de legalább nyugalom van, és nem turisták tömkelege.
Mindjárt az első napokban összebarátkoztam egy öreg halásszal. Nem értettük egymás szavát, de olyan jól elbeszélgettünk, mint még soha. Ha jól bogoztam ki mondandóját, akkor azt ígérte, hogy a héten elvisz pár helyre a kis ladikjával.
Másik nagy „beszélgetésem” egy csodálatos otthonnál volt, ahova bekukkantva nem kis meglepetésemre egy európai férfi fogadott tárt karokkal, mintha ezer éve ismernénk egymást. Egy idősebb úr volt, akin látszódott, hogy itt éli az életét. Bryennek hívták, és valóban 10 éve tölti itt mindennapjait a feleségével. Angliából költöztek ide 2004 ben. Pihenni jöttek pár hétre, de közben szerelmesek lettek a szigetbe.

Leültettek a kertjükbe, ahol bambuszból volt minden kiegészítő, csodálatos virágok tömkelege, madarak csicsergése, és ezernyi színesebbnél színesebb lepkék játszadoztak a szirmokon.

Már a 2. napon alatt annyira megszerettem a helyet, hogy nagyon  nem is vágytam máshová. Kiicsit olyan érzsés öntött el, mintha megérkeztem volna. És attől a pillanattól, elindult valami...

0
0
0
s2smodern
powered by social2s